Bejelentés


Ősz-hegyi halastó Kikapcsolódás Tokaj-hegyalján


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









FOGYÓKÚRÁS HALÉTELEK


Ponty - savanyú káposztával - négy személyre


Hozzávalók: egy kisebb ponty, 1 kg savanyú káposzta, 3 ek. olaj, 2 dl sovány tejföl, só, bors


Elkészítés:


A káposztából kinyomkodjuk a levét, majd olajban egy kicsit megpároljuk, és egy tepsibe tesszük. A halat szétvágjuk, a sóval és a borssal fűszerezzük, majd a káposztára rakjuk. Az egészet kb. fél óráig sütjük, majd a tetejére öntjük a tejfölt, és még kb. 5 percig a sütőben hagyjuk, hogy megpiruljon.


Lecsós ponty - négy személyre


Hozzávalók: 80 dkg pontyfilé, 10 dkg füstölt szalonna, 2 paradicsom, 3 paprika, 2 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg liszt, 3 dl olaj, petrezselyemzöld, só.


Elkészítés:


A pontyot besózzuk, majd a lisztbe panírozzuk, és olajban megsütjük. A szalonnát felkockázzuk, és megpirítjuk. Ehhez adjuk hozzá a hagymát, melyet felkarikáztunk, illetve a paprikát, amelyet kockákra vágtunk. Beletesszük még a paradicsomot, melyet előzőleg felszeleteltünk, végül megsózzuk, és hozzáadjuk a szétpréselt fokhagymát, így gyakorlatilag egy lecsót kapunk. Ezt tálakba tesszük, majd a tetejére halat teszünk, és végül megszórjuk petrezselyemzölddel.


Harcsa alufóliában - négy személyre


Hozzávalók: » 80 dkg harcsafilé, 10 szem olajbogyó, 1 kisebb póréhagyma, 1 vöröshagyma, 4 ek. vaj, 1 ek. aprított kapor, 4 héjában főtt burgonya, só.


Elkészítés:


Az alufóliát három rétegbe hajtjuk, és az asztalra tesszük. A burgonyát héjával együtt elnégyeljük, majd rátesszük a halfilét, a póréhagymát és vöröshagymát, amelyeket előzőleg karikákra vágunk, végül az olajbogyót is ráhelyezzük. A vajat megolvasztjuk, megsózzuk, majd belerakjuk a kaprot, és ezt a keveréket a halakra öntjük. Az így előkészített harcsát fóliába csomagoljuk, majd kb. 40 percig sütjük - forró sütőben.


 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!